PTES petitioning the empty sky

www.francsicslaszlo.hu
Készül az NGC 1977: Szintén a 70 centis ausztrál robottal készítettem tetemes mennyiségű luminance képet az NGC 1977 gyönyörűséges régiójáról. Értelemszerűen a színes képi információt saját felvételről, a már korábban közölt Nagy Orion-köd c. képről van.

A képet feldolgoztam, látványos is lett, és a szöveg is megvan!
Műszer: 700/4531 Dall-Khirkam / egy óra körüli expozíció
Jelenlegi állapot: A kép kész van, leírás kész van, csak a magyarázóábrák hiányoznak!
Feltöltés várható időpontja: 2015. október
Az Asztrofotográfia Vizi Péterrel (Geobook Hungary) közösen az asztrofotózásról, leginkább a nemzetközileg elismertté vált hazai amatőr asztrofotográfiáról szóló könyvet készítünk. A színes könyvbe gyönyörű fő küldetése az az, hogy a laikus olvasókkal megismertesse a téma lenyűgözö világát, legfelkészültebb művelőit, és kimagasló sikereiket.

Hol is tartunk: Az előző év karácsonyát anyagi és időbeli okok miatt elszalasztottuk, de idén újult erővel dolgozunk ismét a könyv létrejöttén.
Az új Sculptor: A régi Sculptor galaxis színi információját felhasználva, ámde a 70 centis ausztrál óriás felbontásával készült remek feketefehér anyagból új galaxis gyúrtam. Azt gondolom, hogy az új sokkal valóságosab és természetesebb lesz. Remélem előrelépés az amatőr asztrofotósok világában.
Műszer: 700/4531 Dall-Khirkam / 40 perc Luminance
Jelenlegi állapot: Feldolgozva, cikkírásra vár (vajon mit írok?) :-).
Feltöltés várható időpontja: 2015 augusztus
Az M78, a reflexiós ködök királynője A tervezett expozíció készen van, feldolgozás készen van, cikk kétszer is megírva: a kiállításra, és a Földgömbbe (ez utóbbi elég grandiózus lett). Mi kell még? Magyarázó ábrákat gyártok, hogy megjelenésében a Trapéziumhoz legyen hasonló.
Műszer: 200/800 - 510/2250 CDK
Jelenlegi állapot: 11 DSLR - és elkészült 3 órányi Luminance az 50 centissel, egész jó...
Feltöltés várható időpontja: 2015. április

képtár

Ptes képek galériája

 

Ez az oldal, amit keresel! Itt vannak a PTES asztrofotók, tartalmas leírásokkal, sok-sok érdekfeszítő infóval, a világról, ami felettünk van.

A Földgömb világa

Együttműködés a Földgömb magazinnal

 

Már harmadik éve, hogy Sánta Gábor amatőrcsillagász barátommal, a Csillagászati Egyesület mélyég-szakcsoportjának vezetőjével közösen a hazai asztrofotósaink munkájából havonta egy-egy képet és cikket delegálunk a Földgömb magazinba. Az eddig megjelent kiváló munkákról olvashatsz itt.

Alapvető internetes oldalak

PTES számára alapvető oldalak a világhálón

 

Néhány alapvető szemléletformáló és közösségi oldalt mutatnék itt be, melyek - azt gondolom - egy része megkerülhetetlen a magyar amatőrcsillagász és asztrofotós lét iránt érdeklődőknek.

Az MCSE

A Magyar Csillagászati Egyesület

 

Ha lenyűgöz a csillagos ég, és keresed azokat, akik ugyanígy vannak vele, akkor az MCSE-ben a helyed. Akár a közösségi távcsöves észlelést akár a profi asztrofotózást a Magyar Csillagászati Egyesület gondozza.

szösszenetek az asztrofotózás kapcsán - vagy inkább az asztrofotók ?

 

Reflexió archív: 2013, 2012



 

Sikeres magyarok az Astronomy Photographer of the year 2013 megmérettetésén 2013.12.18.

 

Megmagyarázhatatlan, de valamiért a magyar fotósok a világ legismertebbjei közé tartoznak már a fotográfia kezdete óta. Nem csak Friedmann Endrére (R. Capa), vagy Halász Gyulára (Brassai) gondolok, hanem a kortárs alkotókra is, például Dezső Tamásra és Gárdi Balázsra, akik rendszeresen nyerik a World Press különböző kategóriáit, vagy Máté Bencére, aki kitartó munkásságával hihetetlen újításokat vitt véghez a természetfotózásban. Nézzük meg, hogy a szűkösebb hazai keretek közé szorított kiemelkedő kreativitású alkotóink jeleskednek-e nemzetközi szinten az asztrofotózás terén, ahol külön nehézség a professzionális távcsöveket rutinszerűen használó külföldi amatőrök lenyűgöző minőségű fotóival versenyezni.



  A 2012-es és a 2013-as, a greenwichi Royal Observatory szervezésében megrendezett Astronomy Photographer of the Year versenyének díjazott képeit megtekintve minden bizonnyal van helye a hazaiaknak a nemzetközi porondon. 2012-ben a New Comer kategória győztese Fényes Lóránd lett, 2013-ban a Deepspace kategóriában Éder Iván magasra értékelt helyezést ért el, jómagam pedig a Roboticscope kategóriagyőztese lettem. Tehát a hazai törekvés szemmel láthatóan felkerült a nemzetközi palettára is, akkor is, ha csak ezt a szűk, greenwichi merítést nézzük. Greenwichi Obszervatórium azonban könyvben is megjelentette a pályázat anyagát, amibe a beküldött több, mint 10.000 fotográfiákból 150 remekművet válogattak ki. Ha úgy tekintjük, hogy bár ismeretlen mértékű torzítással, de a könyvben megjelent képek száma tükrözi az egyes országok csillagfotósainak rátermettségét, akkor érdekes képet, pontosabban pillanatképet kaphatunk a világszintű amatőr asztrofotográfiáról és annak összetételéről.



  A könyvben szereplő 150 kép készítőjének hovatartozását elemző statisztika igen érdekes számokra világít rá. 28 ország amatőrjeinek képei kerültek be, ezek közül a brit zsűri szerint a legtöbb jó fotót az angolok készítik. Persze legyenek ezzel a megállapítással jogos fenntartásaink, ugyanis a pályázat nem titkos, így hát nehéz nem elképzelni, hogy nem saját maga felé hajlik a szigetországi bizottság keze. Így került a könyvbe 35 angol asztrofotó. Enyhítésképpen azért azt is tegyük hozzá, hogy valószínűleg az angolok körében a legismertebb a pályázat. Nem nehéz kitalálni, hogy őket az amerikai kollégák követik. Nekik 19 képük szerepel, ezek közül sok a díjazott alkotás. Ausztrália asztrofotós nagyhatalom, ők 13 fotóval reprezentálják magukat. Negyedikként a sorban az olasz fotósoknak hét fényképe került a gyűjteménybe. És jöjjön a meglepetés: a kínaiak és a magyarok fotói közül ötöt-ötöt válogattak be. A többi 22 nációt a grafikonon látjátok. Közülük érdekes a norvégok, akik egyértelműen a sarki fény nagy mesterei, amit azért lakóhelyük jó földrajzi adottságainak is köszönhetnek. Sok a sorban a kis ország, mint Buernsey, Gibraltár, Szingapúr, de alulreprezentáltak a nagyok, mint Franciaország és Spanyolország. Tőlük csak egy-egy fotót válogattak be. Ehhez társul az az érdekesség is, hogy Németország és Ausztria, két ország, ahol magas kultúrája van a csillagok megörökítésének, egyáltalán nem szerepel a válogatásban. Ők valószínűleg tojnak az angolok fejére. :)



Tehát a hazai fotósaink jól szerepeltek, aminek örülni kell, az okokat pedig mindenki találgathatja: leleményesebbek vagyunk-e, jobban kihasználjuk a lehetőségeinket? Vagy csak többen rákattantunk erre a pályázatra, és csupán szerencsénk volt? Érdemes ezen elgondolkoznunk.

Azonban melyik az öt magyar fotó és kik készítették?



  Éder Iván fotójának sikerét a média is beharangozta: M81-82 galaxispáros a háttérben a Fluxus-ködökkel. Több, mint 25 órányi expozíció és a hibátlanul működtetett technológiai háttér egyedi mélységében mutatja be a ritkán megörökített jelenséget.



  A roboticscope kategória győztes képe a Trapézium-halmaz és környezete (Trapezium Cluster and surrounding Nebulae) is ismertté vált a hazai közönség előtt. A PTES galériában sokat olvashattatok a képről.



  A könyvben szereplő másik három kép díjat nem ugyan kapott, a brit zsűri mégis felfigyelt rájuk. A naprendszer kategóriába került be Papp András rendkívül részletes napfoltokat ábrázoló felvétele. Azt gondolom, hogy kellemes elégtétel ez egy olyan fotós számára, aki precizitásával kiugró teljesítményt tud elérni az adott távcső kategóriájában.



  Kevesen tudják, hogy jómagam nem egy képpel, hanem egy sorozattal indultam, ami a közeli univerzumban zajló csillagkeletkezésről szólt. Ennek a sorozatnak egy másik fotója is helyet kapott könyvben: a Carina Nagy Ködössége. A fotót még nem ismerhetitek, de nemsokára bemutatom a magyar oldalakon is.



  A Föld és ég kategória kikerülhetetlen fotós személyisége Ladányi Tamás. Az ő Üstökös megfigyelő (Comet observer). c alkotásának is jutott hely. A Panstarrs érkezésekor a médiában közismertté vált kép joggal került a válogatásba.



Azért feltehetjük a kérdést, hogy jó-e a greenwichi pályázat a világon valamire, azon kívül, hogy széles körben hallanak a nyertes fotósokról. Hozzátenném, hogy ez igazából nem előnye: a közönség az alkotók nevével még kevesebbet tud kezdeni, mint a lenyűgöző felvételekkel. A képekről az érthetőség kedvéért leírják, hogy micsoda, a fotós személye nem kap akkora nyilvánosságot, ami nem is baj. A pályázatnak, de főleg a pályázat anyagából összeállított válogatásnak más téren van jelentősége.



Az Astronomy Photographer of the Year érdeme, hogy a széles, de jó és rossz értelemben is urbanizált közönség ismét kap egy kis sokkot a világ általa nem ismert értékeitől. Ilyen sokkoló hatása van például a World Pressen, vagy az Év Természetfotója válogatásain bemutatott alkotásoknak is. Azt gondolom, hogy nem csak egy katasztrófa áldozatáról készült fotó vagy a féktelen természet erőit bemutató kép, hanem a látszólag békés csillagos ég fotográfián megörökített élménye is lehet megrázó és elgondolkodtató, sőt… Másik előnye a Brit csillagászok szervezte eseménynek, hogy rangot ad a fotográfia ezen az igencsak szűk rétegét érintő tevékenységének. Ugyanis arra a művészeti ágra, legyen az festészet, fényképészet, vagy filmművészet, vagy bármi más, aminek nemzetközileg elfogadott díja van, figyel a média, amire pedig a média figyel, arra figyel a társadalom is. Ha elfogadják a fotográfusok, ha nem, az asztrofotósok és a csillagászat kedvelőinek nagy örömére ma már létezik és nemzetközileg ismertté vált a csillagászati fotográfia, a legfiatalabb fényképészeti műfaj. Én személy szerint mindezekhez örömmel teszek hozzá annyit, amennyit tőlem elfogadnak.





 

A győztes Orion-köd és a története - 2013.10.08. - NAGYKÉP az Orion felvételeimről

 

Röviden összeírtam a 2013-as Astronomy Photographer of the Year Robottávcső kategóriagyőztes képemnek előzményeit, és ezen apropóból összegyűjtöttem az Orion fotóim sorát. Remélem Nektek is izgalmas áttekinteni 10 év fotóit, nekem az volt!



Az írásom oka az, hogy Szarka Levente szeptember végén egy rövid eszmecserét folytatott velem a 2013-as greenwich-i, asztrofotós sikeremről, ami interjú formájában fel is került az asztrofoto.hu-ra. Ennek kapcsán kissé összerendeztem a fejemben lévő gondolatokat, és olyan dolgokra is választ kerestem, amikre eddig nem. Levente elsőnek azt a kérdést tette fel nekem - joggal-, hogy hogyan lehet, hogy egy amatőr asztrofotósok által meglehetősen agyonfényképezett objektummal nyertem "Az év asztrofotósa 2013" pályázat Robottávcsöves kategóriájának első díját.



  Tulajdonképpen a nyertes Orion fotó nem a semmiből született, és nem a robottávcső érdeme, - nyugtattam meg magamat, és összeszedtem azt a személyes történetet, ami odáig vezetett, hogy az Orion-híres ködéből sikerült nyertes fotót faragnom. A pillanatnyi ok 2012-13 telén, amiért oda fordítottam először az ausztrál 50 centis Dall-Khirkham csodát (amúgy vannak vele bajok) az az volt, hogy néhány éve, egy olyan amatőrcsillagász felvételre bukkantam, amin a Trapézium régiójában egy konkrét, a Hubble űrtávcső felvételén is jól azonosítható protoplanetáris korong, azaz csillag körüli sötét, „bolygó-bölcső” porgyűrű nyoma volt kivehető. Ez rendkívül izgalomba hozott, ugyanis a csillagkeletkezést ábrázoló gyönyörű ködös felvételek egy új minősége lebegett előttem, bolygócsírát akartam a fotón bemutatni. A kihívás pedig nagy, ugyanis csillagkezdeményt is nehéz gyűjteni, de bolygó-bölcsőt kifejezetten lehetetlen.



Szóval a protoplanetáris-korong megörökítése volt a külső motiváció. A belső motiváció pedig az, hogy az Orion-köd témájához fura mód vonzódtam. Emiatt nem egyszer örökítettem meg, ilyen olyan módszerekkel. Mindeközben észrevettem, hogy a fényes Trapézium-régió és a halvány részek együttes ábrázolásába még a legjobb asztrofotósoknak is beletörik a bicskája, vagy a képfeldolgozása. Szóval itt rés nyílt, lehetett olyat alkotni, ami még másnak nem sikerült: egy nagy felbontású felvételt, ami a legkisebb torzítással mutatja együtt a fényes és halvány részleteket együtt, és a világ teremtődésének izgalmas részleteibe tekint be: a bolygókeletkezésbe. Ezekhez tartozó technikai problémákat kifejtem az írás második felében, de előtte megmutatom azt a sor képet, ami 10 éven át megelőzte a nyertes fotó elkészültét.

A legelső fotó 2003-04 környékéről származik, amikor egy Newtonra szerelt teleobjektívvel sikerült egy rettenetesen kókadt, de vezetett felvételt készítenem a már emlegetett csillagászós gimnazista barátommal. Sajnos az a kép diára készült (még nem köszöntött be a digitális korszak) és nincs meg, de ez volt az első.



  Majd jött a 300D, ami azonban nem volt átalakítva asztrofotós célra. 150/1200 refraktorral, ami az első saját távcsövem volt, fotóztam az első képet, az első értékelhető mélyég-fotómat, az Orion-ködöt. Ma már a kezdők sem irigyelnék meg. :-)



  Majd tovább kísérleteztem a 300D-vel szűrő nélkül, majd H-alfa szűrővel is. Hát nem volt egy hatékony párosítás az átalakítatlan kamera és hidrogén alfa szűrő, de annak ellenére, hogy ezzel tisztában voltam, lelkesen álltam a dologhoz. Közben vettem egy analóg gépet 400 mm-es telével és diára széles látómezővel újra próbálkoztam. Már sokkal több sikerrel, az eredmény kísérletnek jó volt, másra nem. Ekkor Éder Iván már a TMB-jével fantasztikus mozaikot lőtt az Orion-Lófej együttesről, ő is filmre.



  Majd jött az átalakított 350D. Itt volt minden: szűretlen, UHC-s szélessávú szűrős, keskenysávú szűrős próbálozások. Itt éppen egy összesen háromnegyed órás H-alfa szűrős változatot láttok. A leghosszabb expó 30 perc volt, amit akkor kézzel, vezetőokulárral kellett bemozdulásmentesen tartani. Kezdett megtetszeni az eredmény.



  Ekkor már rengeteget küzdöttem a feldolgozással, aminek az eredményét siker koronázta. A Szélessávú UHC szűrős felvétel sikeres képe lett az Űrlenyomat asztrofotós kiállításnak, a keskenysávú verziót azonban sajnos nem válogattuk be a kiállításra.



  A kiállítás szóróanyagának dizájnere azonban kiszemelte magának a kiejtett keskenysávú fotót, és az összes plakátra, meghívóra és a katalógus címlapjára is azt tette. Ennek akkor nagyon örültem. Azért később rettenetes hiányoságokat felfedeztem fel benne.



  Ahogy az első keskenysávú próbálkozás hiányosságait feltérképeztem, nem váratott magára a következő változat, ami már 3 szűrővel, H-alfa, OIII és H-béta kombinációival készült. Apró csillagokkal, nagyon finom részletekkel.



  2009-ben refraktor el, helyette lőn Newton. Színezés nincs, keskenysávú szűrők a süllyesztőbe mentek. Ekkor estem neki a színhű Orion fotó kidolgozásának. Megfotóztam rövidebben.



  Majd 2010-ben megfotóztam az egyik izgalmas perifériális régióját rendkívül hosszan, majdnem 10 órával (ez akkor rengeteg expónak számított). Lett belőle Meteor címlapfotó, a Vízesés-köd, ami már a PTES galériában is szerepel.



  Majd 2011-ben visszatértem, és kiexponáltam a klasszikus Orion-köd kivágást úgy istenesen. Ez lett a nyertes fotó színeinek az alapja. Hosszú leírást is készítettem hozzá.



  A protoplanetáris korong megörökítésének a terve 2011 felé merült fel, ekkor terveztem, hogy Szitkay Gábor 40 centis tévcsövére felkéreckedek, de végül Csukovics Tibor 30 centisével, 1500 mm-es fókusszal, 5-20 másodperces expozíciókal tudtam elcsípni a parányi jelenséget.



  Az utolsó képen az Ausztrál T30-as jelzésű 51 centis Dall-Khirkam képét részletér látjátok nyersen, és színek nélkül. Lehet sejteni, hogy kellett mivel küzdeni a feldolgozásnál, és ez a kocka még csak egy könnyebb falat volt. Egyelőre ennyit az Orionról. Most lassan másnak jön el az ideje, de később még visszatérek a témára.





 

Robotic scope Winner - 2013.09.19. - Astronomy Photographer of the Year 2013

 

  Nem gondoltam volna, hogy egy év elteltével azért írok majd a Reflexióba újra, mert valami megint történik a Royal Observatory által évente rendezett rangos Astronomy Photographer of the Year megmérettetésén. Igen történt: az egyik kategóriában egy számomra nagyon kedves fotó lett a nyertes, egy számomra nagyon kedves objektumról.



2013 januárjában készített Orion-köd fotóm elnyerte a Robotic scope kategória első helyezését.

Természetesen hosszan tudnék örömködni, van is miért, de ezeket a gondolatokat és tanulságokat későbbre hagyom. Gondolom sokan kíváncsiak vagytok, hogy hol, mi történt, vagy hol lehet látni a képet. Ide kattintva találjátok a győztes képeket, hozzájuk a leírást és a zsűri okos gondolatait. Aki ügyes, az az eredetit is megtalálja. Sőt, a legalaposabbak azt is észreveszik, hogy Éder Iván a Deep Space kategóriában jeleskedett!

A fénykép pedig hamarosan elfoglalja méltó helyét a PTES galériában, a cikk már készül hozzá, annyi biztos, nem lesz rövid. Egy kis magyarázattal azért mégis tartozom: Egy korábbi DSLR-es nyersanyaghoz az Itelescope robottávcsövével rendkívül részletes, úgynevezett Luminance réteget fényképeztem, így egy rendkívüli felbontású Orion-köd fotó születhetett meg, talán már a 10. az Orion-köd fotóim között. A zsűri kifejezetten érdekesnek találta a két távcső együttes használatát és az így adódó nehézségeket megoldó képfeldolgozást.