PTES petitioning the empty sky

www.francsicslaszlo.hu

A Nagy Androméda-köd

 
  • objektumadatok:
  • -------------------
  • Androméda csillagkép
  • típus: SA(s)b galaxis
  • látszólagos fényesség: 3,4 mag
  • kiterjedés: 160'x40'
  • képadatok:
  • -------------
  • 200/800 Asztrográf - Paracorr -1
  • Canon EOS 350D
  • 11 óra/ISO 800
  • szűrő nélkül
  • Ágasvár
  • 2011. augusztus

A felvételről

 

Három éjszakán át tartott, míg az északi félteke égboltjának nagy galaxisát egy késő augusztusi jóidő alkalmával megörökítettem. A felvétel két mozaikkockából áll, melyek egyenként 70x5 perces expozícióval készültek el.

kapcsolódó képek

 
 
Androméda-köd

A Nagy Androméda-köd

 

A világ szakadásmentes átmenetek folyama, melyben felismerni próbáljuk a rendet, kiemelni igyekszünk mozzanatokak, hogy megpillantsuk a térbeli és időbeli szerkezetek sokaságát. Csupán cseppfolyós káosz venne körül minket, ha elménk nem tenne meg mindent, hogy fellelje a mintázatokat, hogy felállítsa a koordinátákat, és létrehozza a csoportokat, melyekben minden létezőnek helyet adhat. A megállíthatatlanul hölypölygő világban a csillagos ég volt az állandóság évezredeken át. Hozzá kötődött az ember időérzéke és hozzá kapcsolódott az élet szerkezete. Azonban a felismerés a mindenség lassú gomolygásáról elkerülhetetlen volt. A földrészek vándorolnak, az égen a csillagok lassan elmozdulnak, csillaghalmazok és ködök oszlanak fel. Az Androméda-köd is átalakul. Felszínén látható finom mintázat, az oly jellegzetes spirális szerkezet, melyről sok más hasonló távoli égi jelenség a nevét kapta, eltűnőben van.

A Tejúthoz hasonlóan az Androméda-köd is egyike az univerzum trilliónyi, csillagok százmilliárdjait tömörítő csillagvárosainak. A 20. század elején kis kozmikus távolsága miatt egyedülálló szerepet játszott a galaxisok jelenségcsoportjának a megértésében, a csillagászat kozmikus tér-képének kitágításában és léptékének megfejtésében is. Szerepét rendkívül jó megfigyelhetőségének, kozmikus közelségének köszönheti, ugyanis az Androméda-köd a Tejúthoz legközelebb eső spirális extragalaxis.

Az Androméda 220 ezer fényév átmérőjű spirális csillagvárosa a kozmikus messzeségben, 2,5 millió fényévnyi távolságból látszódik. Ezer milliárd csillag otthonaként a lokális halmaz legfényesebb galaxisa. Több száz katalogizált gömbhalmaz tartozik hozzá, spirálkarjai óriás csillaghalmazokat és apró csillagbölcsők tucatjait rejtik. A galaxis csillagmezőit sűrű porfelhők szelik át, gravitációs mezejében tucatnyi törpegalaxis kering.



 

  A galaktikus centrum

Az Androméda-ködnek, mint a legtöbb spirálgalaxisnak porfelhőktől és fiatal csillagoktól mentes, rendkívül fényes centruma, úgynevezett központi dudora van. Ebben a tartományban a gömbhalmazok egész serege rejtőzik, a csillagok pedig rendkívül sűrűn helyezkednek el. Köbfényévenként akár több tízezernyien is lehetnek a galaktikus centrum közvetlen közelében. A centrum a csillagászok által fémszegénynek nevezett csillagpopulációja réges régen, a galaxis keletkezésének kezdeti időszakában, 10 milliárd éve jött létre, elképzelhetetlenül viharos körülmények között, ahogy kísérőgalaxisok sokasága olvadt össze az Androméda belsejében. A Hubble űrtávcső 2007-es felvétele alapján a csillagászok próbáltak fényt deríteni az Androméda kettős magjának valódi szerkezetére. Számításaik arra utalnak, hogy az 1-2 száz millió naptömegű központi feketelyuk körül egy korábbi kisebb galaxisból visszamaradt gyűrű alakú csillagmező kering (a felvételen nem látható). Ma ez a gyűrű emlékeztet minket a galaxis keletkezésének folyamatára, arra, ahogyan az óriás csillagváros kisebb kísérőgalaxisok sokaságát olvasztotta magába évmilliárdok alatt.


 

  Porfelhők és csillaghalmazok

Távolabb a galaxis magjától porfelhők tömege állja el a csillagmező fényének útját, melyek sötét alakzatokként körvonalazzák az Androméda-köd karjait. Ezekben a karokban a hatalmas kék színű csillaghalmazok arról tanúskodnak, hogy valamikor a közelmúltban heves csillagkeletkezés zajlott le. A folyamat 2-4 milliárd évvel ezelőtt kezdődött, amikor az Androméda-köd, és a Triangulum-galaxis, a lokális-halmaz harmadik nagy csillagvárosa égi pályájukat járva szoros közelségbe kerültek. Ekkor a Triangulum-galaxis külső csillagmezői szétszóródtak, a belső egyensúlyát veszett Androméda-köd korongjában pedig rendkívül intenzív csillagkeletkezési folyamat indult be. Így jött létre tehát egykor az Androméda-köd fényes, kék színű csillaghalmazokból álló gyűrűje. A csillagkeletkezés lendülete mára alábbhagyott, hátramaradtak azonban azok a masszív csillagcsoportosulások, melyeket akár kisebb földi amatőrtávcsövekkel is könnyű csillagokra bontani. Ezek közül a legfényesebb saját katalógusszámot kapott, az NGC 206-ot.

 

  Csillagkeletkezés

Az évmilliárdokkal ezelőtt lezajlott csillagkeletkezés az Androméda-ködöt a lokális-halmaz legfényesebb galaxisává tette. Azonban a csillagok keltetéséhez intersztelláris anyagra, porra és gázra van szükség. A Tejút galaxistársa a Triangulum-galaxissal történt közelsége okozta sokk közepette felélte rendelkezésre álló csillagközianyag készleteinek egy jelentős részét. Napjaink Andromédája csendes, a kiterjedt vörös HII régiók eltűntek a csillagvárosból. Évente már csak egy naptömegnyi csillag születik az apró csillagbölcsőkben spirálkarjai mentén, mely a jóval nagyobb intersztelláris anyag tartalékkal rendelkező Tejút egyidejű termelésének pusztán 3-ad, 5-öd része. A mi saját csillagvárosunk sokkal porosabb, és sötét csillagközi felhőit is számításba véve bizony nagyobb tömegű, mint galaxistestvére, az Androméda.

 

  Gömbhalmazok - Kattints a képre!

Az Androméda gravitációs terében 460 katalogizált gömbhalmaz oszlik el egyenletesen. Ezek az ősi a galaxisfejlődésnek korai szakaszában létrejött sűrű csillagcsoportok nagyon hasonlítanak Tejútbéli társaikhoz, melyeknek körkörös, csillagokra bomló szerkezetét kis távcsövekkel is könnyen megfigyelhetjük. Azonban az Androméda-köd gömbhalmazai olyan távol vannak tőlünk, hogy csak a legnagyobb műszerekkel tudják őket a csillagoktól megkülönböztetni. Valójában a galaxis látómezejében feltűnő apró halvány fényfolt közül sok nem is csillag, hanem 10, vagy akár 100 ezer csillagot magába fogaló gömbhalmaz. Ilyen csillagcsoportosulás például a hatalmas 037-B327. Nagy tömege miatt a csillagászok körében felmerült a gyanú, hogy egy korábban gravitációs csapdába került törpegalaxis centrumának a maradványa is lehet. Halvány vöröses fénye az Androméda kozmikus porfelhőin át derengve látszik.


 

    Kísérőgalaxisok

A Tejút galaxistársának tömegvonzása 14 kísérő-, másnéven szatellitgalaxist tart fogva. Ezek közül több az apró törpegalaxis, olyanok, mint az Andromeda IV (felső kép). Vannak azonban nagyobb kísérői is az Androméda-ködnek, például a képen látható M32 (középső kép). A 3 milliárd naptömegű elliptikus törpegalaxis korábban még termetesebb lehetett. A kozmikus közelmúltban, 200 millió éve (ekkor már élt a szárazföldön élőlény) az M32 átzuhant az Androméda-köd korongján, drasztikus változást idézve elő mindkét csillagváros életében. A hatalmas tömegű Androméda gravitációs tere megtépázta az óvatlan kísérőgalaxist, és csillagainak felét szétszórta az intergalaktikus térben. Nagy tömege ellenére az Androméda-galaxis sem úszta meg a találkozást sérülések nélkül. Az elmúlt évek intenzív kutatásai azt támasztják alá, hogy a Tejút társa lassú, de visszafordíthatatlan szerkezeti változáson esik át, melyben az M32-vel való találkozása igen fontos szerepet játszott. Az Androméda-köd eredetileg egy klasszikus SA(s)b tipusú spirális galaxis volt, éppen olyan, ahogy egy spirálgalaxist elképzelünk mindenféle cicoma nélkül, például a Csillagok háborúja, A birodalom visszavág zárójelenetének lenyűgöző hátterében (gondolom ezt a képet mindenki felismeri :-). Azonban az infravörös mérések és az ahhoz kapcsolódó szimulációk azt erősítik meg, hogy a spirális szerkezet valójában már szétesett, és egy új mintázat, egy más jellegű, úgynevezett gyűrűs galaxis van megszületőben.

 
 

  Az M31V1 változócsillag

Az Androméda-köd csillagászat-történeti jelentőségű égitest. 1750-ben Thomas Wright megsejtette, és az An original theory or new hypothesis of the Universe c. könyvében megírta, hogy a Tejút nem más, mint egy lapos csillagkorong, melynek része a Naprendszer, és a távcsőben feltűnő más ködös fénylések távoli Tejúthoz hasonló csillagvárosok lehetnek. Ezekre a távoli ködösségekre Immanuel Kant vezette be öt évvel később az “Island Universe” fogalmát. Ez az elmélet természetesen a távoli galaxisjelöltek távolságának megmérésével nyerhetett bizonyitást, amire azonban a 20. század első feléig kellett várni. Több komoly vita és vitatott távolságmérési kísérlet után 1923-ban Edwin Hubble Egyesült Államokbéli csillagász, az űrtávcső névadója Cefeida-típusú változócsillagot fedezett fel az Androméda-galaxisban. A cefeida periódus-fényesség reláció alapján a 30,4 napos periódusú, 19,4 magnitúdó fényességű M31V1, az Androméda-köd cefeidájának távolsága 900 ezer fényévre adódott. (Pontosabban Hubble több cefeida alapján mérte a távolságot, de az M31V1 volt a történelmi jelentőségű, az első, amit felfedezett) Ez a mért távolság alulmarad a valóságos 2.5 millió fényévhez képest, de egyértelműen igazolta az Androméda extragalaktikus mivoltát. Ezzel eldőlt a másfél évszázados vita a Tejút szerkezetéről, és más galaxisok távolságáról. Az univerzum mérete pedig minden képzeletet felülmúlóan kitágult a csillagászok, és az emberiség szemében.

 

A közeledő galaxis

Az Androméda-köd az egyetlen spirálgalaxis a táguló világegyetemben, ami közeledik a Tejúthoz. Másodpercenként 100-150 km-t megtéve az Androméda-köd 4,5 millárd év elteltével ideér, és a Tejúttal összeolvadva átrendezi a megszokott csillagos égboltot. A Tejút és Androméda fejlődésében beköszönt a csillagvárosok mindenkori végállapota, a spirálkarok, és más otthonos szerkezetektől mentes, többé új csillagot nem szülő, élettelen elliptikus galaxis-lét.