Pillantás az égre - Az M78, a reflexiós-ködök királynője
Keressük most arra a kérdésre a választ, hogy vajon amatőrcsillagász, asztrofotós eszközökkel megfigyelhetőek-e olyan közeli helyek a kozmoszban, ahol Napunkhoz igen hasonló csillagok jönnek létre a jelenben is.
Ahhoz, hogy a keresett jelenségcsoportot amatőr asztrofotósként megtaláljuk, és élvezhetően az érdeklődők szeme elé tárjuk, az amatőrcsillagászat határait feszegető, komoly műszerekre van szükség. Nem csoda, hiszen egy naptömegű, azaz egy G színképtípusú sárga törpecsillag születése messze nem tud olyan látványos felfordulást előállítani a saját környezetében, mint például az Orion-köd ragyogásáért felelős óriás-csillagokból álló Trapézium-halmaz. Éppen ezért mostani égi kutakodásunk során apró és halvány jeleket keresünk majd egy jókora távcsővel az úgynevezett Orion-molekulafelhő komplexum egyik szegletében.
A fentebb említett molekulafelhőt a téli égboltot meghatározó Orion, vagyis Vadász csillagképe rejti el szemünk elől. A feltűnő alakzatot öltő, fényes csillagok közötti bársonysötét égterületet 2000 nap tömegével bíró, az egész csillagkép méretével megegyező kiterjedésű sötét képződmény, az Orion-molekulafelhő komplexum csillagközi felhői hálózzák be. A 12 millió éves kozmikus birodalom eddigi fennállása során 10.000 csillagot hozott a világra, és ma is aktív...
A Teljes cikk a Földgömb magazin 2014/10 számában olvasható.